Sziasztok!
Igazából fogalmam sincs,hogy,hogy kezdjem ezt az egészet,sőt,semmi tervem nincs a jövőt illetően csak...egyszerűen úgy éreztem,muszáj írnom.Nem tudtam,majd mi sül ki belőle,de élveztem minden egyes betűjét a lent látható kis bevezetőnek.Remélem nektek is legalább annyira tetszik majd,mint amilyen Boldogsággal írtam.:) Jó olvasást!

Prologus

Rohanó.Igen,sajnos egy rohanó világban élünk.Nem élvezzük ki a pillanatokat,sőt észre sem vesszük a legszebb és legértékesebb pillanatokat.A gyermekek hangos,ámde rettentően édes sikongatásait a játszótéren, a falevelek hullását,az esőt.Emlékeket szeretnék, tökéletes, nem zavarba ejtő pillanatokat. Nem akarok folyton töprengeni, csak élvezni azt, ami történik velem, élvezni, hogy kapok.Élni akarok.
-Szia Kedveském!-ült le mellém egy idős bácsika a park melletti padra.
-Csókolom!Hogy tetszik lenni?-kérdeztem meg kedvesen,mosolyogva.
-Köszönöm jól vagyok,de ahogyan látom,te egészen szomorkás vagy,pedig csodaszép napunk van.-nézett körbe mosolyogva,majd vissza rám.
-Igen,szomorú vagyok.-hajtottam le a fejem.
-Na de miért?-kérdezte meg kedvesen.Olyan jól eső érzés töltött el hangjától.
-A világ miatt.-válaszoltam.-Néha úgy gondolom, hogy elpazaroljuk a szavakat és a pillanatokat, és nem fordítunk időt arra, hogy olyanokat kimondjunk, amik a szívünkben vannak akkor, amikor még esélyünk van rá.-mondtam ki,ami a szívemet nyomja.
-Elmesélek neked egy történetet.-mosolygott a bácsika,majd kezét a vállamra helyezte,ezzel azt üzenve,hogy figyeljek.
"-Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? - kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte
- Nem... nem. Nem annyira ritkák. Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az - hogy mondjam neked? - a szív ügye.
- Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
- Hagyjál most, álmos vagyok.
- Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
- Szeretlek! Nagyon!
- Jó éjszakát! - mondta a csillag leírhatatlanul boldogan."-fejezte be a bácsika hatalmas mosollyal az arcán.Volt egy olyan érzésem,hogy ő ezt a pillanatot átélte,csak éppen a szereplők mások.
-Köszönöm!-öleltem meg.-Viszont nekem most mennem kell.Haza kell érnem 8 órára.-álltam fel a padról.
-Rendben!De aztán vigyázz magadra és ne légy szomorú.A világ nem változik magától, a változásnak ára van.-kacsintott.Aprót bólintottam,majd elköszöntem egy "Viszlát"-tal és elindultam a hazafelé vezető úton.Nem bírtam ki,hogy ne nézzek vissza és amikor megtettem,megdöbbentem.A bácsika már nem ült a padon,sőt sehol sem volt.Mintha a Föld nyelte volna el.Kissé ijesztő és zavaros volt az egész,nem tudtam hová tenni.Nézelődésemet a telefonom csengése zavarta meg.Anyu volt az.